Költői pályafutásom egyértelműen hároméves koromban indult, amikor - vállalom! - az óvoda legjobb epigrammáját alkottam meg ("Felkúsz/ mint a mókusz!"). Az azóta eltelt évtizedekben is születtek versek, dalszövegek, komoly és komolytalan poémák, amelyeket szeretettel bocsátok a nagyérdemű elé. Próbáltam csoportosítgatni őket, illetve különválasztottam a fényes netes karriert befutott FB-faragványokat, stílusparódiákat. Ja, és bármikor szívesen bocsátkozom "itt erre gondolt a költő, amikor ezt írta" típusú diákriasztó értelmezésekbe, ugyanis itt én vagyok a költő, és tudom, mire gondoltam. (Ha esetleg mégsem, akkor is szívesen adok önéletrajzi ihletésű avagy esztétikai interpretációkat.) Azért titkon bízom abban, hogy kikapcsolódást nyújthatnak; jó olvasást és igazi műélvezést kívánok hozzájuk!


Új horizontok

A harmadik iksz környékén új horizontok nyílnak. Hogy mifélék? Ez még számomra is rejtély, majd versek által világosan látható lesz. Egy biztos, csak lazán, tűnődve sétálunk a Golgota felé. S hogy mindig szükség van egy kávészünetnyi csendre....



Monológás

Hálás témák, pillanatképek netkorszak mindennapjairól és stílusparódiák. Alkalmi hódák, söröm-sirámok, monológás a gép előtt. Anyegin, Tatjána, Dzsudzsák, emészthetetlen menzakoszt és agyvizit giszdráfiával. Alkalmi reflexiók és krónikus netkrónikák.




A négy vándor

Lírai sóhajok az első verskezdeményektől számított hét-nyolc évből. Az élet nagy kérdései, Erdély tájai, utazás térben, időben. A költő üzenete, párbeszéd az ember előtti időből, a hullámoktól zajos lélekhíd, és szelídebb témák. Cserkésztábor, Rejtő Jenő, bocsánatos babitskodások.




Aszfaltéjszakák

2006-tól a közelmúltig ívelő versfüzér, középpontban az ősz és a városi melankólia, a lét lakótelepe, a neonfényes éjszaka terei, utcái, sikátorai. Kis kitekintéssel az aranyöbölre, illetve a távlatokban felsejlő dűnékre, ahol egy homokba állított parkolóóra őrzi az időt.